Tejszínes sonkás tészta

Nincs kép

Hozzávalók:

  • 200 g tészta (penne, masni vagy csavart tészta)
  • 250 g füstölt sonka vagy vékony tarja
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1,5 dl tejszín (főzőtejszín)
  • 3,5 dl víz
  • 1 evőkanál vegeta
  • ízlés szerint őrölt bors
  • petrezselyemzöld, reszelt sajt

Tejszínes sonkás tészta elkészítése:

A hagymát és a sonkát apróra felkockázzuk. A kettőt összekeverjük. Tejszínt öntünk ki egy tálba. Hozzáadjuk az összetört fokhagymákat, a borsot és a vegetát, majd beleöntjük a vizet is. A pennét (vagy más tésztát) egy közepes jénaiba tesszük, majd a tejszínes keveréket ráöntjük. Hozzáadjuk a hagyma és sonka keverékét és letakarjuk a jénait egy edénnyel, vagy alufóliával. A jénait forró sütőbe toljuk és nagy lángon 10 percig benntartjuk. Majd kivesszük, tetejét levéve átkeverjük, megforgatjuk, és visszatakarva ismét berakjuk a sütőbe. Most még 25-30 percig „főzzük”. Kivesszük, ha kész, meghintjük petrezselyemzölddel és egy kis sajttal, majd lefedve még 10 percig állni hagyjuk tálalás előtt. Nem kell aggódni, ha nagyon löttyös, azaz még folyadékos a tészta, majd mikor hűl, már sütőn kívül, be fogja inni magába a tészta. Ne legyen túl nagy és ezzel együtt alacsony a jénai fala, inkább legyen magasabb és kisebb alapterületű. Elkészítési idő: 50 perc, Kalóriatartalom: 489 kcal, Szénhidráttartalom: 40.9 gramm, Zsírtartalom: 27.5 gramm

A receptet beküldte: Meli