Káposztasaláta recept

káposztasaláta

Hozzávalók:

  • 1 fej káposzta
  • 1 kis csokor kapor
  • 1 kis csokor petrezselyemzöld vagy újhagyma
  • 1 evőkanál ecet
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál só
  • csipetnyi őrölt kömény

Káposztasaláta elkészítése:

Egy kis fej káposztát jó alaposan megtisztítunk, megmosunk, majd vékonyan felszeletelünk. Egy nagyobb edénybe tesszük, besózzuk, és jól összeforgatjuk, majd 1-2 órát állni hagyjuk. Ezután a felszeletelt káposzta levét kinyomkodjuk és leforrázzuk. A forró vizet pár percig rajta hagyjuk, majd leszűrjük. Ezután hozzáadjuk az előre elkészített salátalét (ecet, cukor, kevés víz), egy kevés őrölt köménymagot, az apróra vágott kaprot és petrezselyemzöldet és az egészet jól összekeverjük, majd legalább 1 napra a hűtőbe rakjuk. Lehetőleg fogyasztás előtt egy nappal készítsük. Jól lehűtve tálaljuk. Forró nyári napokon nagyon finom csemege, jól illik mindenféle sültekhez, grillezett húsokhoz.

A receptet beküldte: Mazsola